|
Aktuális kérdésekről, Porcsalma jövőjéről beszélgettünk Fehér Zoltán polgármesterrel. - Milyen problémákra kell megoldást találni idén az önkormányzatnak? - A legfontosabb és legnehezebb a működéshez szükséges pénz előteremtése. Idén 28 millió forint forráshiányunk van a költségvetésben, amit pótolni kell. A helyi adóból befolyó pénz minimális, így más források után kell néznünk. Vannak kintlévőségeink gázrészvényekben, és egyházi ingatlanok visszaadásából származó kárpótlásra is számíthatunk. Ez mintegy 140 millió forint, amiből sz idei hiányt pótolni tudjuk, sőt egy nagyobb beruházás elindításához is elegendő. - Milyen beruházásra gondol? - A megindult urbanizációs folyamat részeként bővíteni szeretnénk intézményeinket, szolgáltatásainkat. Először egy 21. századi igényeket kielégítő művelődési központot szeretnénk építeni a polgármesteri hivatal mellett, ahol egy helyen megtalálható lenne a könyvtár, a színházterem, a klubhelyiség. Az iskolát sportcsarnokkal és tanuszodával bővítenénk. Ez egy 300 millió forintos beruházás, amihez mi biztosítani tudjuk a szükséges 60 millió forint önerőt. A későbbiekben pedig szakképző iskolát szeretnénk létesíteni a településen. - Milyen további tervek vannak a fejlesztésre? - Az önkormányzat anyagi lehetőségei végesek, így saját beruházásaink mellett támogatjuk azokat a vállalkozókat, befektetőket akik elvégzik a további fejlesztéseket a szolgáltatóipar vagy éppen a turisztika területén. Városi cím. A városi cím elnyeréséhez szükséges feltételek mindegyikével rendelkezik Porcsalma, de kérelmüket - a várossá nyílvánításhoz - csak 2002 után adják meg. A település infrastruktúrális ellátottsága százszázalékos, mikrotérségi központként működik, oktatási intézménye bázisiskola, és megoldott az idős emberek ellátása is. A közelmúltban elindult urbanizációs folyamat nem áll meg. A település központjában újabb intézményeket kíván létesíteni az önkormányzat, s a távlati tervekben egy szakképző iskola indítása is szerepel. A tervek megvalósítása után méginkább joggal pályázhat a városi cím elnyerésére Porcsalma. Termelés. Termelési integráció kialakításán dolgozik a Szatmári Konzervgyár Porcsalma és környékén. A feladatok allátására alakított kht. már megkezdte a szervezési munkákat. A tervek szerint 2001-ben elkezdődik a termeltetés, amihez a társaság szakmai segítséget nyújt, s gépi eszközökkel is segíti a gazdákat. A megtermeltetett nyersanyagot (borsó, csemegekukorica) felvásárolják és fel is dolgozzák. A telephelyet Porcsalmán alakítják ki, amihez a helyi önkormáyzat térítésmentesen biztosít telket. Szükségtermek az óvodában. Szükségtermeket is használnak Porcsalmán a 135 kisovodás elhelyezésére. Az intézmény épülete meglehetősen régi , s nemcsak felújítása, bővítése is indokolt. Az önkormányzat ezt pályázati segítséggel szeretné megvalósítani. A tervek szerint két csoportszobát alakítanak ki a tetőtér beépítésével, s felújítják a meglevő mellékhelyíségeket. A megyei területfejlesztési tanácshoz benyújtot pályázat elbírálása októberben várható, kedvező döntés esetén hozzálátnak a munkához is . A legkisebbek a szükségteremben alszanak. Hírek: A porcsalmai Kiss Áron Alapítvány 130 ezer forintot nyert pályázat útján a Mobilitás Ifjúsági Szolgálattól, amelyet játékvásárlásra fordított. Befejeződött a porcsalmai református templom felújítása. 2,3 millió forintos beruházást az egyházközösség saját pénzéből és a hívek adományából sikerült megvalósítani. A porcsalmai Kiss Áron Általános Iskola diákjai a közelmúltban a fővárosba látogattak, s megtekintették a Parlamentben a koronázási ékszereket. |
|